Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2025 szeptember 03.

Minden, ami gyógynövény – szakmai tábor Bükkszentkereszten

A MATE Károly Róbert Campus gyógy- és fűszernövények szakos hallgatóinak hagyományos bükkszentkereszti szakmai tábora idén is sikeres volt.

Közel ötven felvételt nyert jelentkező vett részt abban a gyógynövény szakmai táborban, amelyet immár hatodik alkalommal rendeztünk Bükkszentkereszten. A helyszín választása nem véletlen, hiszen a jogelőd Károly Róbert Főiskola tiszteletbeli főiskolai tanára volt a néhai Szabó György bükki füvesember, aki éveken keresztül fogadta a korábbi gyógynövény szak hallgatóit szakmai gyakorlatra – emelte ki Lakatos Márk mesteroktató, a képzés szakkoordinátora.

Zámboriné Dr. Németh Éva tanszékvezető egyetemi tanár és Tavaszi-Sárosi Szilvia egyetemi docens szakfelelős hangsúlyozták köszöntőjükben, hogy a felvételt nyert jelentkezők helyesen döntöttek, amikor a MATE képzését választották.

Dr. Bujdosó Zoltán egyetemi tanár, a Károly Róbert Campus főigazgatója kiemelte a campus kedvező adottságait, korszerű infrastruktúráját, a hallgatóbarát szemléletet. Dr. Zörög Zoltán egyetemi docens, campus főigazgató-helyettes és Végh Ildikó a campus tanulmányi osztályvezetője pedig a családias légkört hangsúlyozta és azt, hogy a tanulmányok eredményes folytatásához a campus munkatársai minden elérhető segítséget biztosítanak. Végh Ildikó külön előadást szentelt a beiratkozással, a kreditrendszerrel és a Neptunnal kapcsolatos esetleges kezdeti nehézségek elkerüléséhez.

A szakmai tábor második napján a Györgytea elsődleges gyógynövény-feldolgozó üzemrészét tekintették meg a táborozók, ahol betekintést nyertek a szárítás, aprítás, tárolás legfontosabb tudnivalóiba. Ezt követően Gyuri bácsi gyógynövénykertjében folytatódott a program, ahol kitűnő, kirándulásra rendkívül kellemes időjárási körülmények között volt lehetőség, a gyógynövényfajok megismerésére és teakóstolásra.

A délutáni programban színes szakmai bemutatkozó beszélgetések szerepeltek. A campus néhány olyan öregdiákja idén is elfogadta felkérést, akik a gyógynövényágazat valamely területén tevékenykednek. Fridel Zita és Fridel Dávid a bükkszentkereszti gyógynövényes párnákkal kapcsolatos tervező, fejlesztő és kereskedelmi gyakorlatukba nyújtottak betekintést.

Virág Joe öregdiákunk a kistermelői terméktervezés és -előállítás, értékesítés pozicionálásáról beszélt. A Raptor vér fűszerszószt a tábori étkezés során is lehetőség volt megkóstolni. Mindannyian kiemelték azt, hogy a termékeknek, szolgáltatásoknak egyedinek és magas minőségűnek kell lenniük.

Mincsik Miklós a Mincsik Szörpmanufaktúra tevékenységét ismertette, kiemelte a gyógynövényes szörpöket, amelyek kóstolására is lehetőség nyílt.

Mivel a képzés hallgatóinak többségét hölgyek alkotják, így a Kiss Ágnes Napsugárral folytatott beszélgetést – a natúr kozmetikumok tervezéséről, jogkövető ellőállításukról és alkalmazásukról – is rendkívüli érdeklődés övezte. Természetesen a férfiak számára is hasznos tanácsok hangoztak el a kozmetikai termékek alkalmazását illetően, de szó volt arról is, hogy a házikertek gyógynövényei, zöldségei és gyümölcsei hogyan hasznosulhatnak a bőrápolásban háziszerként.

Dr. Pottyondy Ákos tájgazdász a pannonhalmi Ürmös Portán folytatott, jövőbe mutató értékteremtő tevékenységéről, a tájfajta gyümölcsök fenntartásáról és az önellátásról osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, felkínálva a szakmai gyakorlat teljesítésének lehetőségét is.

A szakmai tábor idén is kitűnő hangulatban valósult meg. Már a tanévkezdés előtt megismerkedhettek egymással hallgatóink. Az üzem- és gyógynövénykert látogatása, a szakmai előadókkal folytatott beszélgetések bizonyosan inspirálóan hatottak és hiszem, hogy a tanulmányok eredményes folytatásához járulnak hozzá – hangsúlyozta a szakkoordinátor.

 

Szöveg: Lakatos Márk, Nagy Réka

Fotók: Rinyu Beáta, Lakatos Márk