A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban

A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban

Utolsó frissítés: 2021 november 05.

Antal Sándor, a Károly Róbert Campus mezőgazdasági mérnök szakon végzett, jelenleg vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakos hallgatója két szekcióban is képviselte az intézményt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A Vidék- és területfejlesztési tagozaton A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban című munkájával 3. helyezést ért el. Az Agrár- és élelmiszermarketing tagozaton pedig a 2018/2019-es tanév tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján győztes, A rövid élelmiszerlánccal kapcsolatos fogyasztói elvárások című pályamunkáját mutatta be.

Győzelem az első ITDK-n
Másoddiplomásként 2016-ban nyertem felvételt a gyöngyösi campusra mezőgazdasági mérnök szakra. A mezőgazdasági technológia mellett mindig is érdekelt az ágazat gazdaságtana, így a szakdolgozatom témaválasztása, valamint a témavezetőm személye sem volt kérdéses. Már az első konzultációk során sikerült pontosan meghatároznunk a dolgozat konkrét témáját, hiszen ez Dr. Vincze Judit kutatási szakterülete. A munka során kapott eredmények alapján döntöttünk az ITDK-nevezésről. Ettől fogva még motiváltabb lettem. Méltóképen szerettem volna bemutatni A rövid élelmiszerlánccal kapcsolatos fogyasztói elvárások című pályamunkámat.  

Másodszor is ITDK
A mezőgazdasági mérnök szakkal párhuzamosan elkezdtem a vidékfejlesztési agrármérnök MSc képzést, ami újra szakdolgozattéma-választás elé állított. Ezért a 2019/2020-as tanév tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri konferenciáján egy új dolgozattal indultam, ami A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban címet kapta. „Közös nevező” a két értekezésben a rövid ellátási lánc, mint a vidék fejlesztésének egyik lehetősége, benne az agrár mikro- és kisvállalkozások gazdasági és társadalmi problémáival. A második dolgozatom az első folytatásának, illetve ugyanazon kérdéskör más szemszögből történő vizsgálatának tekinthető. Már az első tanulmány során nagyon sok olyan összefüggést sikerült feltárnom, melyek teljes bemutatására a terjedelmi korlátok miatt nem volt lehetőség. Emellett komoly motivációt jelentett számomra oktatóim folyamatos biztatása, bátorítása, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. Külön szeretném megköszönni Dr. Koncz Gábornak, az agrárszakos hallgatók TDK-felelősének a sok támogatást, amely egészen az OTDK részvételig segített.

Célszerű a nagy egész megismerése után fokozatosan haladni a konkrét téma felé
Úgy érzem, a témaválasztással kapcsolatban sikerült megtalálnom a legjobb megoldást, amit szívesen ajánlok hallgatótársaim figyelmébe. Elsőként a teljes szakterület egy olyan kisebb részét jelöltem ki, amelyet alaposabban is szerettem volna megismerni. Esetemben ez az agrárökonómia és regionális gazdaságtan területe volt. Ezután már könnyű volt megtalálni a konzulens személyét. Az ő iránymutatása mellett először elmerültem a választott tudományág szakirodalmában, majd segítségével meghatároztuk a végleges témát.
A TDK-dolgozat esetében óriási előny a témaválasztás szabadsága, hiszen ez egy önkéntesen vállalt munka, teljesítésének határideje kevésbé kötött. Így a kutatás egyes fázisait magamnak ütemezhettem, konzulensem segítségével több módszert is kipróbálhattam, az eredményeket közösen értékeltük, ha jónak láttuk, új szempontokat is bevontunk.

Úton a doktori cím felé
Az első dolgozatom első konzultációja 2017 kora őszén volt. Már ekkor úgy éreztem, hogy egy igazi csapatként dolgozunk. Nem sokkal ezután felmerült a PhD fokozat megszerzése, ami már régóta foglalkoztatott. Dr. Vincze Judit biztatására ez az elképzelés hamar céllá, elhatározássá vált. Az addigi konzulensem pedig felkérésemre elvállalta a doktori téma vezetését is. Rengeteg segítséget kapok a tanárnőtől a szakirodalmak és kutatási módszerek megismerésében és feldolgozásában, emellett emberileg és lelkileg is mögöttem áll. Számíthatok rá, ha elbizonytalanodom. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a nap 24 órájában a rendelkezésemre áll, ha kérdésem van, megbeszéljük, ha ötletem van, megvitatjuk.

A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban – 3.hely az OTDK-n
Van egy gondolat, ami az évek során ars poeticámmá vált: „Nincs sikeres vidék sikeres mezőgazdaság nélkül”. Mindenki előtt ismeretes, hogy az új évezred új kihívásokat elé állít bennünket az élet minden területén. Nincs ez másképp a vidék és az agrárium tekintetében sem. Elég, ha csak azokra a környezeti és társadalmi változásokra gondolunk, amelyek súlyos gondokat vetítenek előre. A 21. század elején új kihívásnak kell tekintenünk a fenntartható élelmiszerellátás mellett az energiatermelés kérdését is. Erre a kérdésre lehet jó válasz a mezőgazdaság széles körű bevonása nemcsak az élelmiszer – és ipari alapanyag termelés területén, hanem a zöld energia kapcsán is. Remélem, hogy A zöldenergia helye és szerepe a rövid ellátási láncban című TDK-dolgozatommal sikerült megalapoznom ennek a kutatási területnek az alaposabb megismerését, valamint, hogy ösztönözni tudom hallgatótársaimat a téma alaposabb megismerésére.

Környezeti fenntarthatóság és vidékfejlesztés
Az OTDK-n 3. helyezést elért dolgozatban a biomassza felhasználásának gazdasági és társadalmi hatásait vizsgáltam, elsősorban a környezeti fenntarthatóság és a vidékfejlesztés jegyében. Ennek kapcsán elsősorban a rövid ellátási lánc, valamint a biomassza jótékony hatásainak ötvözési lehetőségei kerültek előtérbe. Ezen belül az agrár mikro- és kisvállalkozások lehetőségeit, mint a rövid ellátási lánc termelői oldalát vizsgáltam. Természetesen górcső alá vettem a fogyasztók attitűdjeit is. Az ellátási lánc egésze kapcsán pedig azokat a lehetséges szervezeti kialakításokat elemeztem, amelyek lehetővé teszik a települési önkormányzatok hatékony közreműködését a szervezői, irányítói munkában.  

Csökkenthető környezetterhelés, mérsékelhető importenergia-függőség
A kutatás megerősítette azt a megállapítást, mely szerint nagyon sok munka van még hátra a sikeres gyakorlati alkalmazhatóságig. Pozitívum, hogy országos viszonylatban a relatív biomassza potenciál magas és a hazai viszonyok megfelelnek a biomassza-előállítás agrotechnikai követelményeinek. Fontos, hogy hazánkban jelentősen csökkenthető lenne a jelenlegi környezetterhelés mértéke és számottevően mérsékelhető lenne az importenergia-függőségünk is. Azt gondolom, hogy a fenntarthatóság mára már nem lehetőség, hanem erkölcsi kötelezettség!

A siker alapja az elhatározás és a kitartás
A kutatómunka során számos olyan tapasztalattal gazdagodhat az ember, ami nagy segítség a versenyszférában is, függetlenül attól, hogy az egyén munkaköre megegyezik-e a TDK-dolgozata témájával. Emellett azt gondolom, hogy nem csak pályakezdőként jelent pozitívumot az ITDK- vagy OTDK-részvétel az önéletrajzban, hiszen ez önmagában is erős motiváltságról, kitartásról és tapasztalatokról tanúskodik.

 

szöveg: Antal Sándor, Nagy Réka
képek: Antal Sándor