A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése

A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése

Utolsó frissítés: 2021 november 05.

Az egyetemi tudományos kutatómunka igenis lehet érdekes! A jó témaválasztásnak köszönhetően a hallgatók úgy ülhetnek le megírni szakdolgozatukat vagy Tudományos Diákköri Konferenciára szánt értekezésüket, hogy a kíváncsiság és az új eredmények megismerésének vágya fogja őket munkára ösztönözni - nem pedig a határidő közelsége. Cikksorozatunk célja, hogy olyan embereket mutassunk be, akik sikeresen megtalálták azt a témát, amibe örömmel ástak munkájuk során egyre mélyebbre.

Nagy Réka a Károly Róbert Campus kereskedelem és marketing alapszakos végzős hallgatója „Karitatív kerekezés” - A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése című dolgozatával 1. helyezést ért el a 2020/2021-es tanév őszi Tudományos Diákköri Konferenciáján. A vele készített interjú során az általa kutatott kérdések mellett mesélt a motivációjáról és azt is elárulta, hogy szerinte mire van szükség egy jó TDK- vagy szakdolgozat megírásához.

 

Tudatosan készültem erre a feladatra
A Károly Róbert Campus Tudományos Diákköri Konferenciáján először hallgatói bírálói bizottsági tagként vettem részt. Még felsőoktatási szakképzéses hallgatóként kértek fel erre a feladatra, amit nagyon megtisztelőnek éreztem. Örülök neki, hogy szembejött velem ez a lehetőség, mert ott kaptam kedvet ahhoz, hogy egyszer én is próbára tegyem magam egy ilyen megmérettetésen. Ehhez azonban először be kellett fejeznem a felsőoktatási szakképzést, majd felvételt kellett nyernem alapszakra.
Arra, hogy az általam megálmodott témából érdemes lenne TDK-dolgozatot írni, néhány héttel később ráerősített a későbbi témavezetőm, Dr. Domán Szilvia is. A hozzáállása nagyon lelkessé tett, ezért innentől kezdve már tudatosan készültem erre a feladatra.

Jobb témavezetőt nem is kívánhattam volna magamnak
Nagyon sokat beszélgettünk, ötleteltünk a konzulensemmel már azt megelőzően is, hogy ténylegesen elkezdődött volna a munka. Emlékszem például, hogy 2019 nyarán kaptam tőle egy üzenetet a Ferihegyi repülőtérről, amiben az állt, hogy jó ötletek jutottak eszébe a kérdőívemmel kapcsolatban, ezért gyorsan készített is néhány hangjegyzetet, hogy el ne felejtse azokat. És ez csak egy példa a sok közül. Összességében végig azt éreztem, hogy stabil „hátországként” állt mögöttem, számíthattam rá, ha elakadtam, ha elbizonytalanodtam vagy ha kérdés merült fel. Bár a személyes tapasztalataimnak, az egyetemi tanulmányoknak és a kötelező irodalmaknak hála sok mindent tudtam a választott témámról, nagyon nagy – és nélkülözhetetlen – segítséget jelentett a tanárnő komoly szaktudása és támogatása!

A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése
Abból a szempontból szerencsés helyzetben voltam, hogy számomra egy pillanatig sem volt kérdés, milyen témában fogok TDK-dolgozatot írni, ha egyszer eljutok odáig. Azt is tudtam, hogy szeretnék valami újdonsággal előrukkolni.
Dolgozatom megírásának kiinduló pontja saját „vállalkozásom”, a Karitatív kerekezés megszületésének, hátterének és működésének bemutatása és elemzése volt. Az általam útjára indított kezdeményezés célja, hogy jótékonysági sportolóként összekössem az anyagi segítségre szoruló embereket vagy intézményeket a támogatókkal. Ez egy nagyon összetett munka, mert – a teljesség igénye nélkül – a sporttevékenység mellett én „kutatom fel” az aktuális év kedvezményezettjét, én végzem a kommunikációs feladatokat és én találom ki az adománygyűjtő kampányok fontosabb állomásait is.

Mitől lesz hiteles egy jótékonysági adománygyűjtő akció?
A dolgozat megírásához végeztem külső és belső szekunder kutatást, valamint többféle, kvalitatív és kvantitatív primer kutatási módszert is alkalmaztam – pl. kérdőíves megkérdezés, mélyinterjúk készítése. Ebbe azonban most ennél mélyebben nem szeretnék belemenni, mert szerintem sokkal érdekesebb az, hogy milyen témákat érintettem és milyen kérdésekre kerestem a válaszokat a munkám során.
A kutatásom célja az volt, hogy felmérjem a jótékonykodás általános megítélését, megismerjem a válaszadóim adományozási intenzitását, az adományozás leggyakrabban használt módjait, mértékét, a motivációt és végül, de nem utolsó sorban a hitelesség megítélését.

Kíváncsi voltam például arra, hogy a személyes érintettség (azaz pl. ha egy közeli barát, rokon, ismerős, vagy ő maga egy adott betegséggel él) hatással van-e arra, hogy valaki milyen alapítványt, szervezetet, egyesületet, kezdeményezést támogat. Nagyon érdekes kérdés volt az is, hogy az egyén jótékonykodással kapcsolatos döntését befolyásolja-e, ha közvetve vagy közvetlenül ismeri az adománygyűjtőt. (Könnyebben támogatnak pl. olyan kezdeményezést, aki mögött egy általuk vagy barátjuk / ismerősük által ismert személy áll?)
Mindezek mellett megkerülhetetlen volt, hogy foglalkozzak a nagy, országos szinten ismert alapítványokról szóló visszaélésekkel kapcsolatos hírekkel, valamint a COVID-19 hatásaival is.

Mi kell egy jó TDK-dolgozat megírásához?
Azt gondolom, hogy az első és legfontosabb feladat a megfelelő téma kiválasztása. Szerintem jelentősen megkönnyíti akár egy TDK-, akár egy szakdolgozat megírását, ha az embert a kíváncsiság hajtja, ha érdeklik azok a szakirodalmak, amiket el kell olvasni és olyan kérdések megválaszolásával tölt hosszú órákat, amikre tényleg kíváncsi. Őszintén bevallom, az elején még tartottam tőle, hogy nehéz lesz elérni a minimális oldalszámot, ám nagyon hamar már az okozta a legnagyobb fejtörést, hogy bele fog-e férni minden fontos információ a rendelkezésre álló 80 oldalba.
A titkos recept másik fontos alapanyaga pedig a jó témavezető, aki nemcsak a szaktudással segít, hanem motivál és kihozza a hallgatóból a maximumot.

 

szöveg: Káposzta Dóra, Nagy Réka
képek: Nagy Réka