Az oktatónak és a diáknak is erőfeszítéseket kell tenni a siker érdekében

Zörög Zoltán

Utolsó frissítés: 2024 június 27.

24 évvel ezelőtt „egy bakugrással” érkezett a gyöngyösi főiskolára rendszergazdaként. Hogyan lett oktató? És szerinte mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen ezen a pályán? Mik a hobbijai, amik egyébként inkább társasághoz, mint tevékenységhez köthetők? Oktatóink életének kulisszái mögé bepillantást nyújtó sorozatunk következő cikkében Dr. Zörög Zoltán egyetemi docens, a Károly Róbert Campus főigazgató-helyettese mutatkozik be egy új oldaláról.

 

Ebben az évben, így kerültem a gyöngyösi campusra

A SZIE Fleischmann Rudolf Mezőgazdasági Kutatóintézetéből egy „bakugrással” kerültem az egyetem Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Karára 2000 augusztusában. Akkoriban az informatikai szolgáltatások még gyerekcipőben jártak a campuson, így a Vállalatgazdasági Intézet rendszergazdájaként kezdtem meg a pályafutásomat. Alig telt el egy év, mikor megkaptam az első csoportomat, akiket be kellett vezetnem a vállalatirányítási rendszerek rejtelmeibe.

Kedvenc oktatott tantárgyam?

Nem egyszerű, alapképességekhez kapcsolódó informatikai tárgyak tartoznak a kedvenceim közé, hanem bármi, ami az üzlettel is összefügg. És ebből az elmúlt években volt jónéhány. Például vállalatirányítási rendszerek, személyügyi informatika, dokumentummenedzsment.

És hogy miért? Az informatika mindig is érdekelt, viszont a 70-es években, amikor általános iskolás, majd középiskolás lettem, teljesen mást jelentett az informatika, mint napjainkban. Akkor eltántorodtam picit. A 90-es évek elején, majd később a kutatóintézetben eltöltött évek alatt viszont mindennapossá vált számomra a számítógép használata és ismét megkedveltem. Az üzleti vonalat pedig az élet és a campusra kerülésem hozta.

Ezt tartom fontosnak az oktatásban / ilyen egy jó oktató.

Szerintem ez egy közös kaland, amit együtt élünk át. Bármilyen csoportos feladat van az életben, fontos, hogy a csapat tudjon együtt dolgozni. Véleményem szerint ez az oktatásra/tanulásra is igaz. A tanár és a diák közösen végzi el a feladatot, mindkettőjüknek erőfeszítéseket kell tenni a siker érdekében. Ehhez nagyon fontos az összhang, a közös nyelv megtalálása. Én igyekszem ezt minden csoportommal szem előtt tartani. Van, amikor többé, máskor kevésbé sikerül. Mindkét esetből lehet tanulni.

Hobbim, ez tölt fel

Nincs kifejezett hobbim. Van, aki szalvétát gyűjt, mások terepasztalt építenek H0-ás vasútmodell gyűjteményüknek, kertészkednek stb. Viszont vannak dolgok, amiket szeretek csinálni, például a gyerekkori barátaimmal az időt tölteni bármivel (8-10 srác lassan 40 éve). Ezek a horgászatok, sütögetések, bográcsozások, meccsnézések töltenek föl.

Tengerpart, hegyek vagy városi kalandok?

„Tengerpartivárosahegylábánál”

 

Kedvenc országom

Magyarország

 

Kedvenc magyar városom

Eger

 

Édes vagy sós (már ami a nasizást illeti)?

Sós

 

Kávé vagy tea?

Kávé

 

Kedvenc íróm

Rejtő Jenő

 

Filmek vagy sorozatok?

Film

 

Kedvenc zenei műfajom (együttesem, énekesem)

Bármi jöhet, ami retro.

 

szöveg, fotók: Dr. Zörög Zoltán, Nagy Réka