Hír - Károly Róbert Campus
Hírek
Tartalom listázó
Létrehozva: 2023 szeptember 22.
Ezüstérem a Kömlei Károly Emlékfutáson
A MATE Károly Róbert Campusának 4 fős csapata is részt vett a Kömlei Károly Emlékfutás 4 km-es távján.
Immár több mint 3 évtizede hagyomány, hogy szeptemberben a szüreti futónapon versenyzőkkel telik meg a gyöngyösi Fő tér. A város általános és középiskolásai mellett ilyenkor természetesen a felnőtt futóknak is lehetőségük van rá, hogy megméressék magukat.
A céges csapatverseny résztvevői idén a felnőtt mezőnnyel egyszerre álltak rajthoz. Összesen 4 kilométert kellett teljesíteniük, vagyis 4,5 kört kellett megtenniük a gyöngyösi Fő téren kijelölt pályán.
A céges versenyszámot a legjobb összidővel célba érő csapat nyerte. A Károly Róbert Campus futói a Mátrai Erőmű csapata után és a Giant előtt a második legjobb idővel ért célba.
A MATE KRC csapat tagjai:
- Boári Vencel
- Dr. Bujdosó Zoltán
- Fényes Boldizsár
- Molnár Attila
A gyöngyösi campus főigazgatója, Dr. Bujdosó Zoltán levezetésként még a 1,5 kilométeres családi futáson is rajthoz állt lányával, Dorottyával és fiával, Vincével. Ebben a versenyszámban 3. helyezést értek el.
szöveg, fotók: Nagy Réka