Motivációs TDK nap a gyöngyösi campuson

Motivációs TDK nap a gyöngyösi campuson

Utolsó frissítés: 2021 november 08.

2018.10.08. Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán 2018.10.08-án tartották meg a „Tehetséghíd a jövőbe” című első TDK fórumot a környékbeli középiskolások és a campus hallgatói számára.

A program célja a középiskolás diákok, valamint a campus hallgatóinak bevonása a tudomány világába az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus szervezésében.

Az esemény résztvevőit Dr. Baranyi Aranka, a Gyöngyösi Károly Róbert Campus Üzleti Tudományok Intézetének igazgatója köszöntötte, majd Dr. Tamus Antalné és Dr. Benedek Andrea tartottak előadást a TDK/OTDK szerepéről, lehetőségeiről, a campus hallgatóinak elért országos sikereiről, illetve a Szeméyles márka építéséről.

A „Motivációs nap" zárásaként két korábbi ITDK I. helyezett, Őszi Noémi és Unghváry Tamás tartottak előadást a megjelent érdeklődők számára, bemutatva az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciára készített munkáikat.

 

Őszi Noémi (GTK)
Megtakarítási szokások vizsgálata nyugdíj és öngondoskodás tekintetében
Témavezető: Dr. Baranyi Aranka, egyetemi docens
Csernák József, tanársegéd

Unghváry Tamás (GTK)
Márkák harca a mobil piacon
Témavezető: Dr. Taralik Krisztina, egyetemi docens
Csernák József, tanársegéd