2021/2022 tavaszi ITDK eredmények

Első helyezést ért el az ITDK-n Bencsik Márta

Utolsó frissítés: 2023 február 13.

Első helyen végzett Bencsik Márta, a Károly Róbert Campus vállalkozásfejlesztés mesterszakos hallgatója a MATE 2021/2022-es tanév tavaszi tudományos diákköri konferenciáján. Az ITDK-n hallgatóink 2 campuson, 6 szekcióban összesen 49 előadást tartottak. Márta A pandémia hatása a pénzügyi tudatosságra című munkája öt másik dolgozattal versengett a Szent István Campuson megrendezett Vállalatgazdasági és menedzsment szekcióban. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

Rutinos TDK-zónak számítasz, a 2019/2020-as tanév őszi ITDK-ján 2., a 2021-es OTDK-n pedig 3. helyezést értél el. A 2021/2022-es tanév tavaszi ITDK-ján a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhattál fel. Miért döntöttél úgy, hogy újból belevágsz?

A tavalyi OTDK-n számos jótanácsot kaptam azzal kapcsolatban, hogyan tudnám tovább fejleszteni a kutatásomat – oda A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata című munkámmal jutottam be. Ezért úgy döntöttem, hogy újra belevágok. Nagyon gyorsan meg is találtam azt az irányt, amin haladva kicsit tovább tudtam fejleszteni a korábbi kutatásomat, így szépen lassan összeállt minden. Tulajdonképpen a téma további kutatásának irányát az élet határozta meg. Némi nehézséget okozott ugyan a források felkutatása, de pont ez a kihívás motivált. Az, hogy ismételten helyezett leszek, ráadásul első, nem is gondoltam volna, és még most sem hiszem el, hogy tényleg megtörtént.

 

 

 

Pontosan milyen területen folytattad a kutatásaidat? Mi a pályamunkád témája?

Dolgozatomban azt vizsgáltam, hogy a pandémia miként gyakorolt hatást a háztartások pénzügyi tudatosságára. Tettem egy kis kitérőt is, hiszen bemutattam a vállalati szektort érintő negatív hatásokat is. Azért gondoltam, hogy szükség van erre a mellékszálra, mert véleményem szerint ezen hatások a háztartásokat is negatívan befolyásolták. A korábbi kutatásomhoz, hasonlóan most is Dr. Baranyi Aranka tanárnő és Dr. Csernák József tanár úr segítette a munkámat. Nem volt kérdés, hogy velük szeretném folytatni a kutatásomat, hiszen az eddig közösen elért eredmények bizonyították, hogy remekül tudunk együtt dolgozni.

 

 

Miért pont ezt a témát választottad?

Kíváncsi voltam. Természetesen voltak személyes tapasztalataim a témával kapcsolatban, hiszen láttam, hogy én és a családom miként reagáltunk a pandémia okozta negatív hatásokra. Érdekelt, hogy vajon más háztartásokra is hasonlóan hatott-e a vírushelyzet, vagy teljesen máshogy érzékelték a negatív következményeket és más magatartást tanúsítottak.

 

 

Ki tudnál emelni néhány olyan tényt vagy adatot, ami érdekes, esetleg téged is meglepett?

Nem úgy fogalmaznék, hogy meglepetést okozott, hanem inkább azt mondanám, hogy az eredmények tudatosították bennem, hogy mennyire fontos a pénzügyi ismeretek birtoklása. A kérdőíves kutatásomból tisztán látszódik, hogy a pandémia okozta negatív hatásokra a pénzügyi ismerettel rendelkező kitöltők sokkal hamarabb és tudatosabban reagáltak. Például felmérve a helyzet súlyát megváltoztatták fogyasztási szokásaikat, tudatosabban viselkedtek a pénzügyek terén a veszteségeik minimalizálása érdekében.

 

 

Mi a terv a jövőre nézve? Irány az OTDK?

Elsődleges célom, hogy nyáron sikeres államvizsgát tegyek. Most 100%-ban arra fókuszálok. Majd csak ezek után kezdek el teljes gőzzel készülni az OTDK-ra. Remélem, hogy a tavalyitól eltérően jövőre már személyesen tudom megmérettetni magam.

 

 

szöveg: Bencsik Márta, Nagy Réka
képek: Bencsik Márta